Cover
»«
author
P. Peter Willi FSO

Múltat és jövőt Isten kezébe helyezni

Julia Verhaeghe Anya, a „Krisztus Ügye” Lelki Család alapítója halálának 20. évfordulójára (2017. augusztus 29.)

1997. augusztus 29-ének reggelén halt meg Júlia Anya, amikor a közösség a Thalbach kolostor (Bregenz – Ausztria) templomában misére gyűlt össze. Miközben szobája hátterében a kis hangszóróban a pap hangját lehetett hallani, aki az átváltoztatás szavait mondta, adta vissza lelkét Istennek. Kilépett az idő sodrából, és az örök Jelenbe lépett át. Az eljövendő életben nincs többé múlt és jövő, csupán az örök Jelen létezik. Mindaddig, amíg életünk a tér és idő koordinátái között mozog, létezik a múlt, jelen és jövő. Három olyan kérdést szeretnék feltenni, ami mindnyájunkat érint: hogy állok a múltammal, hogyan bánok a jelennel, és miként látom a jövőt? E három kérdés megválaszolásához, ami természetesen csak töredékes lehet, merítsünk ihletet szent Pál apostol, az „Ügy” védőszentje és Júlia Anya gondolataiból.

Hogyan viszonyulok a múltamhoz?

Szent Pál apostol, ikon Ariccia-ban (az Isteni Mester Háza)

Júlia Anyát mindig elbűvölte a népek apostolának hitbeli tartása, ahogy ő a múltjára visszatekintett. Krisztusnak fényében, aki Damaszkusz kapui előtt megjelent neki, teljes mértékben felismerte igazságtalanságát és a keresztényekkel szemben érzett gyűlöletét. Emiatt összetörhetett volna, vagy szívbéli töredelmében és önvádjában elveszthette volna az életkedvét. De ő nem ezt tette. Ellenkezőleg, elismerte:  „... elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van” (Fil 3,13). Hogy volt ez lehetséges számára, hogy ezt mondja és hogy nagy apostollá váljon? Saját erejéből ezt nem tudta volna megtenni. Ez a csodálatos újrakezdés azért volt számára lehetséges, mert minden „ha” és „de” nélkül átadta magát az irgalmas Istennek. Megszabadult a bűnétől, átadta magát megváltójának, Jézus Krisztusnak. Saját tapasztalatából ismerhette be: „Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg” (2 Kor 5,17). A keresztre feszített és feltámadt Úr belsőleg megtisztította, és alkalmassá tette, hogy lezárja múltját, és békében folytassa útját. Nemcsak sötét oldala volt múltjának, hanem sok jó is adódott benne: buzgósága Isten és a törvény iránt, hűsége Ábrahám, Izsák és Jákob Istenéhez, istenkeresése. De egy bizonyos lelki vakság olyan tettekre ragadtatta, ami az első keresztényeknek hihetetlen sok szenvedést okozott. Szent Pál a múlt hívő módon való legyőzésének nagy példaképe. A múlt hívő szemléletéhez először is a hála szükséges mindazért, ami az eddigi életben jó volt, ami ajándék és kegyelem volt, mindazért ami jót csak tehettünk. Minden élettörténetben vannak azonban rosszul sikerült dolgok, hiányosságok, vétkek. Vannak mulasztások és tévutak, vannak elmulasztott lehetőségek, vannak hibás és elmulasztott döntések. Vannak álmok és tervek, amelyek nem váltak valóra, vagy nem voltak reálisak. A múltról készített leltár minden embernél más és más. De kinek ne lenne oka arra, hogy átadja magát az irgalmas Istennek? Mindig vannak, akiket megbénít, hogy maguknak vagy másoknak nem tudnak megbocsájtani, mert panaszkodnak és ítélkeznek, mert elemeznek vagy a kínzó „miért” kérdéstől nem tudnak szabadulni. A hit adott Pál apostolnak szabadító utat, a hit mindnyájunk számára is megváltó utat kínál. Ez az út: Isten irgalmas szeretete iránti odaadás, saját életünk átadása Krisztus szenvedése megváltó erejének. Nem kevesen vannak, akik perlekednek múltjukkal, és azt teherként hordozzák. A megváltó Krisztus azonban utat nyit a jövőbe. Júlia Anya mondta egyszer: „Nekünk feltétel nélkül ki kell szolgáltatnunk magunkat Isten irgalmas szeretetének”. Ha mi ezt megtesszük, akkor békében élhetünk együtt a múltunkkal.

Milyennek látom a jövőt?

A jövő horizontján a keresztények számára egy gyönyörű cél rajzolódik ki: Jézus Krisztus.

A jövő számunkra gyakran úgy jelenik meg, mint egy bizonytalan és ismeretlen világ. Váratlanul minden másképp történhet, mint ahogy azt mi terveztük és elgondoltuk. De a jövő horizontján a keresztények számára egy gyönyörű cél rajzolódik ki. Szent Pál megérkezett ebbe a célba, és sokakat magával akart vinni, hogy ezt ők is elérhessék. Azt írja: „Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban” (Fil 3,14). A Krisztussal való végleges és örök egyesülésnek ez a nagyszerű célja nem az időben jelentkezik, de bevilágít az időbe. Ez a cél nem világítja meg életünk minden bizonytalanságát és ismeretlenjét, de azt mondja számunkra: ha életedet szeretetben élted, akkor minden jóra fordul. Ha Krisztussal éltél és hű maradtál, akkor minden örömmé változik, ami nem múlik el. Pál apostol számára ez bizonyosság volt, ezért írta a rómaiaknak: „Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket” (Róm 8,28). Az ilyen szavak szárnyakat adnak, az ilyen szavak hihetetlen erőt adnak ahhoz, hogy életünket kézbe vegyük. Ezt látjuk Júlia Anya életében. Egy alkalommal azt írta lelki vezetőjének, hogy halálát, mint életének legszebb napját várja, sőt csak arra vágyakozik, hogy akkor szemtől szembe találkozni fog az Úrral. De ez a vágyakozás nem tette őt álmodozóvá és tétlenné az „itt és most” történő cselekvésre és odaadásra vonatkozó hívással szemben. Ezért írja: „Ez a vágyakozás nem térít el a ’Krisztus Ügyében’ kapott hivatásomtól. Sőt ellenkezőleg, arra késztet, hogy még inkább szeretetteljesen, kedvesen éljek, okosan és figyelmesen mindazokkal szemben, akiket ismerek, akár a távolban vagy éppen a közelemben vannak. Ez a vágyakozás arra ösztönöz, hogy nagyobb türelemmel, hűséggel éljek.”

Gyakran bizalommal tekintünk a jövőbe, gyakran aggodalommal, gyakran egyáltalán nem gondolunk az élet végére, és gyakran elfog a félelem. Gyakran erősnek érezzük magunkat és gyakran saját magunktól is visszariadunk. Nemrégiben mondta nekem egy pap, akinek jövőre már az aranymiséje lesz: „Amikor újmisés pap voltam, aggódtam, hogy hűtlenné válhatok. Erre egy öreg, tapasztalt pap azt mondta: Nem kell félned, ha a kis dolgokban hű maradsz.” Keresztényekként a jövőt nyugodtan Isten kezébe helyezhetjük, így annál éberebben fogjuk kihasználni a Jelent. És ezzel eljutottunk a harmadik és tulajdonképpen a legfontosabb kérdéshez:

Hogyan bánok a Jelennel?

Julia Verhaeghe Anya portréja, Dina Bellotti munkája

Találunk rá választ szent Pál apostolnál? Igen, például a következő felszólításban: „Az időt jól használjátok fel” (Kol 4,5). A múltunkkal már nem rendelkezünk és a jövővel sem rendelkezünk, de rendelkezünk a jelennel, ez az értékes „itt, most és ma”. Ezeket a szavakat szívesen használta Júlia Anya: „itt, most és ma”. Júlia Anyát soha nem láttam túlterhelt, ideges embernek. Nem is lehetett ilyen, ha a stresszt a következőképpen definiáljuk: „A stressz az ember túlterheltsége az értelmetlenség egyidejű tapasztalata mellett”. A hívő ember nem érzi életét értelmetlennek és üresnek. Mindennek értelmet tud adni. Nem „stresszel” feltétlenül, még ha sok munkája is van. Júlia Anya viselte az élet terhét. Gyakran túl nagy volt ez a teher, mégsem nyomta agyon. Ismerte azt a tapasztalatot, amit Szent Pál olyan találóan fogalmazott meg: „Mindenfelől szorongatnak minket, de össze nem zúznak, bizonytalanságban élünk, de kétségbe nem esünk. Üldözést szenvedünk, de elhagyatottak nem vagyunk. Földre terítenek bennünket, de el nem pusztulunk” (2 Kor 4,8 köv).

Júlia Anya nem hordozta az idegesség sajátkészítésű keresztjét, hanem inkább a szerető ember édes terhét. A szeretet sokféle kezdeményezése kitöltötte napjait. Az a vágy, hogy Isten akaratát megtegye és az imaélet egyszersmind megóvta őt attól, hogy munkamániássá váljon, azaz olyan emberré, aki számára a munka mintegy kábítószer lett. Szent Pál apostolnál szerepel a következő csodálatos mondat: „Az ő alkotása vagyunk: Krisztus Jézusban jótettekre teremtett minket; ezeket az Isten előre elrendelte, hogy bennük éljünk” (Ef 2,10). Tehát arról van szó, hogy mi „itt, most és ma” azt a jót tegyük, amit Isten mindannyiunk számára előre eltervezett. Istennek mindannyiunk számára van egy életterve. Az Istennek ez az életterve számunkra mindenekelőtt a napi kötelességekben jelentkezik. Ha a jó lelkiismeret belső fénye irányít bennünket, akkor mindannyian és egészen személyesen megismerjük lépésről lépésre, hogy mit kell tennünk az életben.

Szeptemberben sokak számára ismét kezdődik egy új munkaév, egy új tanév, egy új lelkipásztori év. Mi mindent fog ez hozni? Sok mindent tudunk, sok mindent nem. Isten mindent tud, és ő lépésről lépésre megismerteti velünk, mi az, ami fontos számunkra. Kezdjük hívő bizalommal és folytassuk hűséggel! Használjunk ki minden napot! Óvjuk magunkat attól, hogy halogassuk azt, amit ma megtehetünk, és amit tennünk kell. Ne vesztegessük el az időt! Ne hagyjuk magunkat eltéríteni a fontos és döntő dolgoktól! A szentek napja is csak 24 órából állt, de ők abban voltak gyakorlottak, hogy ezt Isten ügyével töltötték ki – hitben és szeretetben. A hívő embernek lehetséges békében együtt élni a múlttal, bizalommal menni a jövőbe, és éber lélekkel és értelemmel hasznosítani a jelent. Júlia Anya bátorító szavaival zárom gondolataimat: „A feladatban, amit Isten most rád bízott, jelen van számodra. A múltat és jövendőt az ő kezébe kell helyezned, és nem kell vele tovább törődnöd!”
»Kezdd el szolgálatkész hittel és folytasd bátor bizalommal. Tarts ki a szolgáló szeretetben!«
Júlia Anya