Cover
»«

A feltámadás valóságának hite

Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt!

Húsvét Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe, ez a kereszténység ember- és világképének sarkköve. E hit alapjául szolgálnak az üres sírról és a feltámadott Krisztus megjelenéseiről szóló apostoli tanúságtételek, amelyeket olvasunk az evangéliumokban. El kell gondolkoznunk Szent Pál szavain, amelyek konkrétan megvilágítják hitünk lényegét: „Mert ha nincs halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel! Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek is.” (1Kor 15,13-14)
 
Sokan vannak még a keresztények között is, akik hisznek a személytelen erőkben, „energia-csomagok” küldésében, de nem hisznek a testi (!) feltámadásban és nem várják a holtak feltámadását. Fontos tudatosítani: amikor Istenről beszélünk, akkor az élő Istenről szólunk. Sokan azért kérik Isten segítségét, hogy az evilági dolgok jól menjenek, és hogy valamilyen hiányt pótoljon automatikusan az életben. Ha ezt nem „teljesíti”, akkor Isten nem is létezik, vagy „visszavonult” a világtól. Ha belegondolunk: Isten teremtő mindenhatóságához ez is hozzátartozik, hogy erősebb a halálnál és tud újjá teremteni is.
 
Szent Pál életének maradandó élménye volt a feltámadt Jézussal való találkozás. Ez a találkozás azért is figyelemreméltó, mert az ő esetében nem egy hitetlen ember megtérésével van dolgunk. Saul mélyen hívő volt, Gamáliel rabbiképzőjében sajátította el az Írások magyarázásának tudományát. Vallásos életében ott volt a buzgó imaélete is. Amikor találkozott a Feltámadottal, felismerte Benne a választott nép várva várt Messiás királyát, s ami még ennél is fontosabb, Jézus Krisztusban felismerte személyes megváltóját. Benne felfedezte Isten feléje megnyilvánuló személyes szeretetét. Ettől az örömtől lelkesedve írja a galatáknak: Isten Fiának hitében élek, aki szeretett, és feláldozta magát értem (Gal 2,20). Isten szeretetének ez a személyes közvetlensége, minden személynek szóló áldozatos szeretete ragadta meg Pál apostolt, és tette őt Jézus tanításának és megváltásának lelkes hirdetőjévé. Krisztus halálában és feltámadásában is részesülünk a keresztségben, új életre támad az ember, régi életének sötétségét Krisztus világossága oszlatja el. Ezért szerepel éppen Húsvét éjszakájának liturgiájában a vízszentelés, a keresztelés és a fény motívuma.
 
Az emberi test fontosságát nem véletlenül hangsúlyozza a keresztény hitvallás, amikor azt mondja, hogy hiszünk a test feltámadásában. Személyiségünk a testünkben formálódik és nem pusztán a halhatatlan léleknek a testtől független örök élete az, amiben hiszünk. Nem puszta görög idealizmus a feltámadás-hitünk. Hiszünk abban, hogy mi is feltámadunk, mégpedig személyesen, saját testünkben: ez az emberi élet teljessége. Persze a feltámadás módjának részleteiről, a feltámadott test pontos tulajdonságairól nem tudunk mindenre kiterjedő információkat szerezni. Ami a lényeg: személyes azonosságunkon van a hangsúly, azon, hogy mi magunk leszünk azok, akik Istennel személyes közösségben boldog és örökkévaló életet élhetünk.
 

Ezt az életet készíti elő a szentségi élet, amelyre törekednünk kell. Az Eucharisztia is kifejezi a feltámadásunk hitét, hiszen a szentmisében az Egyház Krisztus haláláról és Feltámadásáról emlékezik meg. A bűnök bocsánatára kiontott Vére "tisztára mos minket", az üdvösségünkért odaadott Teste "erőt áraszt lelkünkbe". Krisztusnak mint engesztelő áldozatnak és Húsvéti Báránynak a valóságát állítja Húsvét a középpontba. A Feltámadott Krisztus vár minket az Eucharisztiában. Menjünk hozzá hálaadásssal és nagy hittel, mert az Ő jelenlétében tudjuk leginkább megvallani keresztségből fakadó hitünket a test feltámadásában és a személyes örök életben.