Mi nővérek, papok, diakónusok, kispapok (fráterek) és testvérek szűzi szeretetben, szerető engedelmességben és evangéliumi szegénységben követjük Jézust. Az evangéliumi tanácsok – melyek közül a szűzi szeretetnek számunkra elsőbbsége van – a lemondások útja, de sokkal inkább a Krisztusban való élet teljességére vezető út. Szeretete betölt minket, akarata belső szabadságot ajándékoz nekünk: Ő életünk gazdagsága.

Tágabb értelemben püspökök, egyházmegyés papok és diakónusok, családok, egyedülállók és özvegyek tartoznak hozzánk, akik életállapotuknak megfelelő „Szent Szövetséget“ kötnek Jézus Szívével. Mivel az „Ügy“ az Egyháznak mint Isten családjának a képmása szeretne lenni, ők is pótolhatatlanul hozzátartoznak a közösséghez, de ők saját lakásaikban és házaikban élnek. Szűkebb vagy tágabb értelemben vett tagokként segítjük egymást abban, hogy feladatainkat az Egyházban és a világban hívő módon töltsük be, a hivatások egységében és sokszínűségében, amelyet Isten ajándékoz Egyházának.

A fehér kórusruha, amelyet az ünnepi liturgia alkalmából hordunk, látható jele annak, hogy életünket egészen Istennek szenteltük. A nővérek egy jelképes töviskoronát hordanak a fejükön, a testvérek kórusruhájukon hordják ezt a szimbólumot. A nővérek fátyla és gyűrűje arra emlékezteti őket, hogy ők Krisztus jegyesei. Nem hordunk rendi ruhát, de átéljük a belső felhívást arra, hogy mindenben egészen Istennek szentelt módon éljünk.